Egy nap a HVG állásbörzén, avagy sok jó álláskereső kisstandokon is elfér… (2.rész)
Ekkor kellett ismét szembesülnöm azzal a ténnyel, melyről már régóta tudtam, de most mégis élesen/élesebben hasított belém a felismerés: technikai területen kellett volna továbbtanulnom.
Most Magyarországon ugyanis az előzőekben említett nagy autógyárakhoz kerestek mérnöktől kezdve egészen az „összeszerelő” gyártóig. Azonban látva a Suzukit, az Audit, a Mercédeszt, az Opelt, folyamatosan az járt a fejemben, hogy ezek a gyárak mennyire érik meg az ország gazdaságának. Tudom, hogy sok új munkahelyet jelent, magasabb fizetéssel, de azért azt látnunk kell, hogy bár megtermeljük a káposztát, s kapunk is belőle egy-két „levelet”, mégsem mi fogyasztjuk el, hiszen ezek a cégek nem Magyar Cégek. Nem is elsősorban a magyaroknak készülnek a termékek, és a tervezés – mely a kifizetett gépjármű árának jelentős hányadát adja ki – szintén nem magyar.
Egyszóval – s tovább nem taglalva az ország gazdaságpolitikai helyzetét- az állásbörzén azt vettem észre, hogy jelentősen megváltozott Magyarországon állásajánlattal megjelenő cégek profilja.
Mégis úgy gondoltam, teszek egy-két próbát a standoknál. Igaz, most már egy erősen leredukált számmal tudtam dolgozni – hiába volt „minden egyéb” belépésnél a színem – hiszen nagy számban az előzőekben leírt, technikai – vagy reál – végzettséggel rendelkező embereket kerestek. A maradék standok számát tovább redukálta, hogy nagyon sok Humán erőforrás közvetítő cég volt jelen, melyek nagy részénél már korábban regisztráltam internet segítségével, s napi szinten ismertem az aktuális álláskínálataikat.
A folyamatosan csökkenő potenciális standok számát látva mégis megpróbáltam magamat helyzetbe hozni több-kevesebb sikerrel. Ugyanis már rögtön a bemutatkozásomnál jelentkeztek a problémák, amikor megkellett mondanom a végzettségemet… Ennyire sok csodálkozó tekintettel már régen találkoztam. Volt, aki egyből mondta, hogy „nincs és nem is lesz állás”, de volt, aki oldva a helyzetet azt mondta, hogy regisztráljak, s majd meglátjuk –hozzáteszem, a regisztrációt otthon is véghez lehetet vinni-, s volt aki elkérte a kinyomtatott önéletrajzomat, s egy nagy halom CV –re helyezte.
A standok érdemi megközelítése tehát nem kecsegtetett túl nagy sikerrel, de legalább láthattam egy olyan világot, melyet a mesebeli Aliz is látott, de nem igazán értett meg.
S végül joggal merülhet fel a kérdés, hogy érdemes volt-e elmennem az állásbörzére. Mindenképp! Egyrészt bebizonyította, amit a folyamatos álláskeresés közben érzetem, vagyis nincs szükség jelenleg humán diplomával rendelkező emberre, továbbá hasznosak voltak a HR-es szakemberek által tartott előadások, melyek egy „pici” bepillantást adtak abba, hogy hogyan is bánnak a „jelentkezéseinkkel” a cégek.
Kijózanító előadások voltak, melyekbe megpróbáltak egy-két jó tanácsokat is belecsempészni. Meg kell, hogy mondjam, nem tartozik kifejezetten a kedvenc szakmáim közé a HR, de most kellemesen csalódtam az előadókban. Ugyanis azon ritka helyzetek egyike volt ez a börze, ahol a HR-es nem a cég javát nézte, hanem az álláskeresőét… Megható pillanat volt…
Egyszóval, aki megteheti, menjen el egy hasonló börzére, mert egyrészt örök emléket szolgáltat, másrészt – s ami szerintem a legfontosabb a tartósan munkanélküli ember számára - nem engedi, hogy azt gondoljuk, egyedül csak bennünket érint a munkanélküliség, hiszen azt fogjuk látni, amit én is: a sok jó álláskeresőt, akik kisstandokon is elférnek…
Tamás Gábor